Bozsó imádja, ha szerepelni kell. Úgy hiányzik neki, mint egy újabb foghúzás, vagy pedig mint a múltkori live-ban taglalt hasmenés.

Ám amikor Smiley nekiállt az oldalnak, valamiért jött egy olyan menüpont, hogy “Exkluzív interjú Bozsóval és Ric$-el!”. Hosszas tanakodás után sem tudtuk eldönteni, hogy ez honnan jött, sanszos, hogy Ric$ beszélt valami baromságot, aminek ez lett a vége…

Ahogy közeledett az oldal fejlesztésének utolsó üteme, az a menüpont még mindig ott volt. Közben rövid időn belül jött néhány furcsa kérdés, amik rendre előkerülnek az évek alatt, így Ric$ egy csokorba gyűjtötte ezeket és szóltak Csabinak, aki a készülőben lévő Sportalsó – A Film projekten (erről bővebben később) is dolgozik a stábbal, hogy kellene egy videóinterjú. Nos, elég kalandosan, de sikerült ezt tető alá hozni, ráadásul a végeredmény, még a srácok szerint is, szuper lett! (Mit értünk kalandos alatt? Például azt, hogy Ric$ nem megfelelő microportokat kölcsönzött, így a mikrofonállványra celluxozott telefon szolgált hangrögzítő gyanánt…)

Na, de nem is kell itt tovább szaporítani a karaktereket, inkább nézzétek meg az interjút és mondjátok el róla a véleményeteket nekünk! 🙂